A Baptista Szeretetszolgálat takarókat és matracot ajándékozott a Szabadkán ragadt közel-keleti menekülteknek. A múlt héten élelmiszerrel segítettek nekik, ám amikor látták, hogy nincs meleg ruhájuk, miközben a nappalok és az éjszakák egyre hidegebbek, úgy látták, hogy takaróra van a legnagyobb szükségük.

– Amikor felhívták a figyelmünket, hogy ezek a menekültek csak az Európai Unió határáig tudnak eljutni, a budapesti Baptista Szeretetszolgálat három napon belül reagált és gyorssegélyt hagyott jóvá, aminek segítségével nagyon gyorsan megkezdtük a segítségnyújtást, ugyanis úgy gondoljuk, hogy a szükségnek sem színe, sem vallása vagy nemzetisége nincs. Először élelmiszert adtunk nekik, természetesen a vallásuknak megfelelő azonnal fogyasztható élelmiszert kaptak. Belgrádi partnerünk segítségével konzerveket és higiéniai csomagokat adhattunk nekik. Ugyanakkor fel szerettük volna venni a kapcsolatot a magyarkanizsai és a szabadkai önkormányzattal, illetve azzal az emberrel, aki illetékes ezekben az ügyekben. Azt szerettük volna ugyanis, ha semleges helyen olyan körülményeket alakítanánk ki, amelyek minimális életfeltételeket nyújtanak azoknak az embereknek, akik arra kényszerültek, hogy elhagyják a hazájukat. Ám ez idáig nem kaptunk visszajelzést – tudtuk meg a Baptista Szeretetszolgálat munkatársától. Elmondta, beszélt a magyarkanizsai polgármesterrel, ami után a válságstáb össze is ült. Magyarkanizsán nem jelent a menekültek jelenléte akkora gondot, mint Szabadkán. Hozzáfűzte: – Megoldást kell találni, ugyanis egy tartós problémáról van szó, már csak azért is, mert az uniós határ itt húzódik – mutatott rá. Majd folytatta: – Milyen látképe van Szabadkának a szemétdombról? Azt látni, hogy a város tele van templomtornyokkal. Az az ember, aki még soha nem volt Európában, de hallott valamit a keresztény irgalmasságról, arra gondolhat, hogy milyen sok vallásos ember él ebben a városban, aki felismeri a felebarátot. Azt hiszem, egy napi étel nagyon sokat jelent nekik – figyelmeztetett.

Elmondta továbbá, hogy ahol csak lehet, jelen vannak, legyen szó szegénységről, a háború vagy természeti csapás okozta gondokról. Szerbiában már 15 éve működnek.

– Szabadkán egy gyűjtőközpontot szeretnénk létrehozni, ahol az emberek, akik segíteni szeretnének, átadhatják a meleg ruhát, ugyanakkor várjuk, hogy az illetékes szervek is reagálnak. Amikor meglátogattuk a menekülteket, kiderült, különböző betegségekkel küzdenek. A szeméttelepen betegedtek meg. Orvosi ellátásra lenne szükség, a kórházban viszont nincs illetékes, de hiszem azt, hogy megtaláljuk a megfelelő embert, aki ingyen és önkéntesen segít, mert ezekről az emberekről gondoskodni kell. Ideiglenes szállásra lenne szükségük, ahol megalhatnak és ehetnek, illetve tisztálkodhatnak. Ugyanakkor arab nyelven tudókat keresünk, akik segítenének a mindennapi dolgokban eligazodni – tudtuk meg a lelkésztől.

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársától megtudtuk, hogy egy hónapra való élelmiszerük van, amit gyorssegélyben át tudnak adni a menekülteknek. De az illetékes szervek és az önkormányzat együttműködésére is számítanak.

A segély átadásakor nekünk is lehetőségünk nyílt arra, hogy elbeszélgessünk a menekültekkel. Megtudtuk, a hidegtől félnek a leginkább.

– Azért jöttünk ide, mert gondok vannak a saját országunkban. Ha nem lenne olyan súlyos a helyzet, Líbiában maradtunk volna. Régen nagyon jól éltünk, és nem volt olyan ember, aki elhagyta volna az országot. Most pedig… Az én falum a háborús övezethez közel van. A jobb élet reményében eredtünk útnak. A sorstársaimmal Németországba, illetve Olaszországba szerettünk volna eljutni. Az út ezekbe az országokba Szerbián keresztül vezet, és úgy gondoltuk, ha átjutunk a határon, már könnyebben eljutunk a célországba. De amikor ideértünk, még rosszabb helyzetbe kerültünk, mint amilyenben voltunk. Volt olyan, hogy két napig nem ettem egy falatot sem – hallottuk az egyik líbiai fiatalembertől, aki már két hónapja Szabadkán tartózkodik. Rámutatott, a szabadkaiak jó emberek, és mint kiemelte, nem tud rájuk semmi rosszat mondani, hiszen ha bemegy bármelyik boltba és ételt kér, kap. Megtudtuk, a rendőröktől félnek, így bár korábban egy helyen húzták meg magukat, most változtatják a „lakhelyüket”. A hidegtől rettegnek, ugyanis csak az a ruhájuk van, amiben útnak indultak. Meleg holmit nem hoztak magukkal. Elmondta továbbá, hogy már pénze sincs, mert kicsalták tőle, azzal, hogy Ausztriába viszik.

– Egyik alkalommal felkeresett minket egy nő és egy férfi. Megadták a nevüket, a telefonszámukat és a címüket is, itt van most is nálam. Ezerkétszáz eurót kértek, hogy elvigyenek minket Ausztriába. Ekkor én hazatelefonáltam a szüleimnek, hogy utalják a pénzt a megadott bankszámlára. A szüleim elküldték a pénzt. Azután néhány hétig nem is hallottunk ezekről az emberekről, mire két-három héttel ezelőtt felhívott a nő, majd el is jutottunk Szegedre, ahonnan egy taxinak kellett volna továbbvinnie minket. Taxi helyett azonban a rendőrség jött, letartóztattak minket, börtönbe zártak, majd visszatoloncoltak ide. Ez a helyzet, amiben élünk, nem jó. Ha sikerül eljutni Németországba, jó lesz, de ha nem…Úgy gondolom, jobb, ha otthon halok meg, a saját hazámban, mint itt. Irigylem a helyi kutyákat, sokkal jobb soruk van, mint nekünk. El sem tudom képzelni, mi lesz velünk télen, vagy ha ettől hidegebb lesz – mondta a fiatalember.

(Magyar szó, 2011.okt.1.)