A legnagyobb netes jótékonysági akció kedvezményezettje volt decemberben a „Cipősdoboz Akció”

Négyszázezer forint adományt kapott a Baptista Szeretetszolgálat „Cipősdoboz Akciója” a Hírkereső decemberi internetes jótékonysági akciójának köszönhetően. Az adományt a Cipősdoboz Akció kommunikációs és logisztikai költségeire fordítottuk (infotelefon, weblap üzemeltetése, szállítások, nyomdaköltségek). Köszönet a Hírkeresőnek és minden egyes olvasónak!

A Hírkereső-csoport, melynek tagjai a Hírkereső.hu, Kapu.hu és Tombola.hu, jótékonysági akciót indított, hogy minden hónapban adományokat gyűjtsön egy-egy kiválasztott alapítványnak. A csoport tagjai vállalták, hogy minden egyes rajtuk keresztül elolvasott hír után 5 fillért adományoznak az adott hónapra kiválasztott jótékonysági célra. Tehát a látogatóktól nem pénzadományt várnak, hanem azt, hogy minél több hírt olvassanak el a portfólióhoz tartozó lapokon.

Cipősdoboz-áradat és Parajd

Nagy örömmel vettük, hogy annak ellenére, hogy a program elején csak kevés ajándék érkezett hozzánk, az utóbbi három napban rohamosan megugrott a beérkezett cipősdobozok száma.

A program zárásának közeledtével cégek, intézmények, iskolák százával adják le az ajándékokat. A kollégáink folyamatosan fogadják a beérkező csomagokat, vagy vannak úton egy következőért. A raktárakban a beérkezett ajándékokat nézik át naphosszat a munkatársaink önkénetesek bevonásával.

A magyarországi nagy hajtás közben megérkezett Erdélybe, Parajdra is az a 2000 cipősdoboz ajándék, amit Böjte Csaba testvér árva gyermekei kapnak. A Baptista Szeretetszolgálat és a dévai Ferences misszió 2006 óta minden Karácsonykor együtt ünnepel a parajdi sóbányában, ahol székelyföldi árva -és rászoruló gyermekek kapnak cipősdoboz ajándékokat.

Rajzpályázat: íme a nyertesek!

A Cipősdoboz akció keretein belül immáron második alkalommal rendezzük meg a Cipősdoboz Rajzpályázatot.

Idén is több, mint száz gyerek rajzolt a karácsonyról. Íme a nyertesek:

1) díjazott: Földi Eszter

1földi_eszter

2) díjazott: Elek Izabella

2elek_izabella

3) díjazott: Bauer Blanka

3bauer_blanka

A díjazottakat telefonon értesítjük.

Gratulálunk!

“Legreatívabb Cipősdoboz”: íme a nyertesek!

A Praktika magazin és a Cipősdoboz akció közös pályázatát a “szezon” elején hirdettük meg. A szépséges, kreatív módon díszített cipősdoboz ajándékokról rengeteg fotó érkezett, az ország számos pontjáról. A Praktika magazin csapata pedig meg is hozta a nehéz döntést, tehát: megvan a “Legkreatívabb Cipősdoboz”!

Nem voltak könnyű helyzetben: “Átnéztük a fotókat, nagyon szép dolgok készültek, és volt imponálóan nagy mennyiségű ajándék is, de próbáltuk tartani magunkat az eredeti célhoz, azaz a dobozok díszítését, kreativitását néztük.”

Döntésük alapján a végeredmény a következő:

1) Temlén Berndett

temlén_bernadett1hely

2) Kovács-Beszedics Zita

kovács_beszedics_zita2hely

3) D. Johanna

d_johanna_3hely

4) Végh Zsuzsanna

végh_zsuzsanna_különdíj

A nyerteseket e-mailben értesítjük, és gratulálunk nekik!

A Nagyvárosi Kultúrsznob is dobozol?!

A www.bezs.hu oldalon olvastuk (és tetszik nekünk, mert jó a stílusa):

“Mindent meg lehet és kell venni a november végi tavaszban, de mi van az adással? Félre ne értsen senki, eszemben sincs kliséket hangoztatni arról, hogy a szeretet ünnepén nem az ajándék a fontos, meg öntsön mindenki illatgyertyát és ragasszon szalvétadarabokat dobozokra ajándék gyanánt, ha kell, ha nem, csak lehetne némi ellensúly ebben az örületben. Az Andrássy úton sétálva azon tűnödtem, hogy mikor okozna a díszkivilágítás őszinte örömet? Mi a tüske oka? Valami beékelődött az agyamba és nem hagyott nyugodni. Először a hóesés hiányára gyanakodtam, de aztán bevillant: adni kellene-csak úgy, a viszonzás reménye nélkül. Amikor ajándékot veszek, nem magamra kellene gondolni elsősorban (szerintem ez jó ötlet, nekem tetszene, én örülnék neki, én én én), hanem arra, aki kapja majd: neki vajon tetszene? És innen már csak egyetlen apró logikai ugrás eljutni az ismeretleneknek szóló ajándékokig. Ez itt nem adománygyűjtés és semmi közöm a baptistákhoz, pusztán minden tiszteletem az övék, amiért megpróbálnak tenni valamit akkor is, ha az nem trendi manapság. Mindenki arra költi a pénzét, amire akarja, de a Nagyvárosi Kultúrsznob csak úgy tudja boldogan inni az Amaróját a fa alatt, ha valahol játszanak azokkal az üveggolyókkal, amiket ő küldött. A pókemberes kirakóról nem is beszélve.

Cipősdoboz-akció, mond ez valakinek valamit? Szeretném, ha mondana. Azért, mert advent van és azért, mert belefér.”

Cipősdoboz ajándékok Debrecenbe

Szerda délelőtt közel hatszáz hajdú-bihari árva és gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő gyermek vett részt azon a nagyszabású karácsonyi ünnepségen, melyet a megyei önkormányzat és gyermekvédelmi szolgálat szervezett. A debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban megrendezett ünnepség végén a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai hatszáz cipősdoboz ajándékot adtak át a jelen lévő gyermekeknek. A cipősdobozok szállításában egy esztergomi cég segédkezett.

Sokan dobozolnak – csak sajnos nem elegen

kpmg_csomagokA tavalyi évhez képest eddig jóval kevesebb doboz érkezett be, így sajnos jóval kevesebb rászoruló gyermek kap majd cipősdoboz ajándékot. Van azonban jó példa is: számos cég csatlakozott az akcióhoz, így például a KPMG, akiktől ezt a levelet kaptuk:

“A KPMG budapesti irodája harmadik éve vesz részt a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciójában. Munkatársaink minden évben nagy örömmel dobozolnak – idén 63 dobozt csomagoltak össze. Csatolok róla fényképet. A dobozokat ma szállítjuk el az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házba.”

Az iskolák sem tétlenkednek, tőlük is elég szép számmal kapunk dobozokat:

kossuth_iskola1“Iskolánk, a Kossuth Nevelési-Oktatási Központ tanulói, tanárai és dolgozói lelkesen vettek részt a Cipősdoboz akcióban, ahol 365 ajándékdobozt gyűjtöttek árva gyermekek megsegítésére.”

Köszönjük fáradozásukat, és csak így tovább! December 18-ig még van egy kis idő!

Egy levél – tele szeretettel

marton_éva_rita4A Praktika és a Baptista Szeretetszolgálat közös pályázatára, a “Legkreatívabb cipősdoboz”-ra egyre több fotó érkezik szépségesebbnél szépségesebb ajándékokról. A fotópályázat határideje holnap jár le, ezt követően dönt a Praktika magazin szerkesztősége, ki legyen a szerencsés díjazott, aki december 21-én a Duna Palotában átveheti jutalmát.

Idézet a kedves levélből: “Idén készítettem először cipősdoboz-ajándékot, rögtön öt darabot. Be kell hozni az elmúlt évek lemaradását!
Ezekkel a dobozokkal szeretnék pályázni a legkreatívabb cipősdoboz fotópályázaton.

Minden csomagba tettem egy kis zacskó (kb. 10 dkg) saját készítésű birsalmasajtot. Minden dobozba tettem egy apró kabalamacit is.

Az 5-10 éves fiúnak szánt csomagba ezen kívül még egy lendkerekes Mini Morris, egy rubik-kocka, egy három darabos, kilőhető pörgettyű, egy fém jojó, egy kis LED-lámpa, egy kis labda (vagy pattanó labda) egy csomag Kézi Mézes puszedli, egy rágó és egy ív matrica került.
Az egyik 5-10 éves lánynak készült csomagba Mattel babát, flitteres válltáskát, sminkkészletet, körömmatricát, 12 db-os vízfestéket, 3 db-os ecsetkészletet, Kézi Mézes puszedlit, egy ív Barbie matricát, és rágót tettem.
A másik kislány is kapott sminkkészletet, körömmatricát, vízfestéket, ecseteket Mézes puszedlit és rágót, valamint Mikulásos plüss kézitáskát, és Sindy babát.

A 12-14 éves lány dobozába csillogó kövekkel díszített farmer mini-hátizsák, OXY arclemosó gél, 2 pár fülbevaló, 14 db divatkarkötő, egy számológép, Hannah Montana képével díszített A5-ös spirálfüzet, egy szív-motívumos toll és  Mézes puszedli került. (Ő nem kapott rágót).

A TV2 riportját a Facebook-os hírt olvasva néztem meg, nagy örömmel ismertem fel többet is a dobozaim közül. Úgy láttam, két kislánynak is sikerült örömet okozni velük.”

Raiffeisen-es doboz és Közgázos ajándékok a Westend előtt

raiffeisen_doboz_tim A Westend előtti faházban megtaláltuk az első Raiffeisen-es csomagot. A bank kiemelt ügyfeleinek karácsonyi ajándékot küldött, és arra kérte őket, küldjék vissza a dobozt, megtöltve csodaszép ajándékokkal a Cipősdoboz akció megsegítésére.

Tegnap ráakadtunk egyre (biztos van és lesz több is…), és rögtön le is fotóztuk!

A Westend előtti, minden nap 10-20 óráig nyitva tartó faházat pár napja ellepték az egyetemisták dobozai: a “közgázosok” egyszerre 124 ajándékcsomagot hoztak be hozzánk.

Cipősdoboz gyerekrajzok az RTL Reggeliben

Kétszáznál is több gyermekrajz érkezett be eddig a Cipősdoboz Akció keretében meghirdetett  gyermekrajz pályázatunkra.  A pályázóknak azt a lehetőséget is felajánlottuk, hogy rajzaik hátuljára írják rá ha lehetőségük lenne választani, ők kitől kapnának legszívesebben cipősdoboz ajándékot.

Az RTL Klub Reggeli című magazinműsora karácsonyig minden reggel készít cipősdoboz ajándékokat. Vállalták, hogy néhány rajzoló gyermek kérését is teljesítik olyan módon, hogy az általa kért sztárok hoznak neki a műsorba ajándékot. Tegnap reggel egy szabadkai kisfiú kérésére pl. Győzike hozott cipősdobozt a műsorba. A kisfiú rajzát is láthatták az adásban a nézők.

Támogatóink

Get the Flash Player to see the slideshow.